dánia azért kicsit portland

és portland is kicsit dánia. na, most ez jól megmondtam, de nekem akkor is. persze punk ügyben értem ezt, miben másban is érteném. dániáról már ejtettem egy-két szót itt, de akkor inkább az őrületesen szar humorérzékem volt előtérben. szóval egy-két példával elmondom hogy is értem. tök akaratlanul, de ha mondjuk estranged-et hallgatok, akkor beugrik a no hope for the kids. hangulat, zene, stílus, minden. és persze az a jó, ha egy zenéből jönnek instrukciók, de ezek a bandák is olyanok, amiket imádok, szóval persze, hogy vannak. egyedien sötét, borongós a portlandi és a dán punkzene, pontosabban egy bizonyos vonalai. olyan, mint amikor az új gitároddal ki akarsz menni játszani az utcára, ahol ott áll egy nagyon jó csaj, akiért odavagy és így talán felfigyel rád, mert amúgy persze nem, de esernyővel áll ott, mert zuhog az eső és esernyővel nem lehet gitározni. na, ilyenkor mivan? ilyenkor az van, hogy ha borongós, gitározós zenét dallamosan játszanak el nagyon jól, akkor leszarod, ha elázik az új gitárod, mert az csak egy tárgy. ezért imádom ezeket a zenekarokat/szintereket. ja, meg nem hiába van autistic youth/cola freaks split. naugye! és milyen király, hogy a cola freaks a lost kids(ami szintén egy dán banda volt) - cola freaks 1979-es seven inch-ről nevezte el magát. amugy az a 7" zseniális. az a király még a cola freaks-ben, hogy a jay reatard féle lost sounds-ot keverik a post punkkal. gyönyörű! a gorilla angreb is lehetett volna akár egy portlandi banda is simán. miért ne?  meg az observers is simán lehetett volna egy dán banda, nem? na, erről beszélek. meg azért a végén köszönjük már meg greg sage-nek ezt az egészet.